Digitális kapcsolattartás az üzleti világban

Telcojournal

Telcojournal

Képes egy chatbot emberként kommunikálni? Hamarosan kiderül...

2018. július 24. - MCNtelecom

A mesterséges intelligencia és a jövő robotembere már itt kopogtat az ajtónkon? Vajon hogyan tekintsünk virtuális asszisztenseinkre, és a velük folytatott diskurzusokra? Gondolkodó gépeknek tartjuk őket, vagy csak ügyes szoftvereknek? Képes lehet egy szoftver a beszélgetés emberi jellegét visszahozni? Mindezt csak találgatjuk, viszont a chatbotok már a spájzban vannak, és kilépve onnan egyre emberibb jelleget fognak magukra ölteni.

Mi az a chatbot?

A chatbot egy olyan program, amely a MI, azaz mesterséges intelligencia segítségével kommunikál az emberekkel, előre megírt parancssorok alapján. Az első chatbot már a hatvanas években jelen volt, persze még nem volt annyira "okos", mint mondjuk Siri. Sőt, csak szövegesen csetelni lehetett vele.1966-ban fejlesztették ki ELIZA-t, a kifejezést megalkotása pedig Michael Mauldin nevéhez fűződik. Mauldin másik nagy újítása az, hogy 1994-ben létrehozta első Verbo-t (Verbally Enchanted Software Robots), akit Julia-nak nevezett el. Ez volt az első olyan szoftver, ami nem szöveges, hanem hangüzenetben kommunikált.

chatbots-what-role-should-they-play-in-customer-service.jpg

Chatbot csevej

A virtuális személyi asszisztensek már jó ideje jelen vannak a mobil piacon: a Siri (Apple), az SVoice (Samsung) és a Cortana (Microsoft) hasonló elvek mentén, egyre valóság közelibb formában állnak az emberek rendelkezésére. Persze az Amazont sem kell félteni, ha robotcsevejre szorulunk, hiszen 2014-ben forgalomba hozták Alexát, vagyis inkább az Alexa nevű beszélő szoftverrel ellátott Echo készüléket.

Az Echo egy okos hangszóró, amely több funkció betöltésére alkalmas: például azonnal válaszol a feltett kérdésekre, és ha zene lejátszásának vagy az ébresztő beállításának utasítására szólítják fel, azonnal cselekszik. Csupán szólítanunk kell, hogy "Alexa!". Mintha a barátnődnek szólnál.

Persze egyenlőre csak kérdésekre válaszolnak és alap funkciókat hajtanak végre, szó sincs az emberi kommunikáció árnyalásairól.

De vajon képesek leszünk egyszer valós társalgási szituációt előidézni velük?

Ez még kérdés, viszont a chatbotok már a mindennapjaink részét képezik.

Az biztos, hogy az okos eszközök óriási fejlődést produkáltak a beszédfelismerés és a mesterséges intelligencia terén. Az iPhonokban "élő" Siri például már frappáns válaszokat is tud adni, utálja, ha káromkodunk, és elköszön, ha már nem foglalkozunk vele.

Virtuális beszélgetés a weboldalon

Ebből a cikkből kiderül, hogy a chatnek a marketingben betöltött szerepét vizsgáló 2012-es tanulmány megállapította, hogy azok az ügyfelek, akikkel az ügyintéző proaktív chatbeszélgetést folytatott (vagyis kezdeményezte a kommunikációt), 8x nagyobb valószínűséggel lettek vásárlók, mint azok, akik egyszerűen csak meglátogatták a cég weboldalát, illetve az ilyen chatelők sokkal elégedettebbek voltak partnerükkel: az ügyfelek 89 százaléka adott pozitív értékelést.* Érdemes tehát egy chatbotot beiktatnunk.

Még emberibb robotokat

Mark Sagar, az új-zélandi University of Auckland professzora úgy gondolja, egy emberi arccal felruházott chatbottal gazdagabb kommunikáció folytatható, mint szöveges üzenetekkel működő rendszerekkel.* Ezért megalkották a Nadia nevezetű avatárt, aki fogyatékossággal élők számára nyújt segítséget ügyintézésben. A Soul Machines startup által kifejlesztett avatárok arra is programozhatóak, hogy reagáljanak a személy arckifejezéseire a saját szimulált mimikájukkal – vagyis az empátia illúzióját hozzák létre.

digitalhumanemotions.jpg

Tehát a chatbotok már a spájzban vannak, és kilépve onnan már egy jóval emberibb külsőt és belsőt fognak képviselni, a kérdés már csak az, hogy az emberibb, vajon mennyire fogja megközelíteni a valós emberi mértéket? Hamarosan kiderül...

Leadfotó

A bejegyzés trackback címe:

https://telcojournal.blog.hu/api/trackback/id/tr9514132853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása